10 érv, hogy a BMI mégsem mond semmit
Ne csodálkozz, ha elvileg rendben van a testtömegindexed, de valami mégsem stimmel. Vagy épp ellenkezőleg, kicsúszol a normál tartományból, miközben nincs is rajtad felesleg.
Jacques Quetelet, a Quetelet-indexként is ismert BMI megalkotója matematikus volt, nem pedig orvos. Azért alkotta meg a kiszámolásra szolgáló képletet, hogy minél gyorsabban ki lehessen mutatni az elhízás fokát az általános népességben az erre szánt egészségpolitikai források megfelelő elosztásáért. Tehát ez egy nagy tömegre vonatkoztatható statisztikai adat, nem pedig az egyén állapotának leírására szolgál.
Semmi sem indokolja, hogy négyzetre kelljen emelni a méterben mért magasságot az arányszám megkapásához – leszámítva a kényelmi szempontot, hogy így talán egyszerűbben kezelhetők a kapott adatok. A BMI formulája azonban nem tartalmazza a derékbőséget, ami a zsigeri zsír miatt az egészségügyi kockázatok legfontosabb mérőszáma lenne.
A csontok, az izmok és a zsírszövetek egymáshoz viszonyított aránya nagyon fontos, hiszen ezek tömege igencsak eltér egymástól: az izom nehezebb a zsírnál, a csont pedig az izomnál. Így egy erős csontozatú, izmos ember BMI-je akár túlsúlyt mutatóan magas is lehet. Nem ritka, hogy hivatásos sportolók „rossz” eredményt kapnak a számításkor, amely szerint fogyniuk kellene.
A magas BMI tényleg árulkodhat túlsúlyról vagy elhízásról – ám a fenti okok miatt nem biztos, hogy tényleg arról van szó. Egy normál fölötti testtömegindexű emberről tehát nagyjából annyira lehet kijelenteni, hogy biztosan fogynia kellene, mint hogy minden tárgy bicikli, aminek van kereke.
Mivel a BMI csak a súlyt és a magasságot veszi figyelembe, ezért a csekély fizikai aktivitású, ülő életmódot folytató és helytelenül táplálkozó embereket is az „egészséges” kategóriába sorolhatja. Pedig a normálisnak mondható testsúly nem feltétlenül egyenlő a fittséggel. Sőt, még a vékonyak is tartozhatnak a kis súlyukhoz képest túl sok zsírt raktározó „skinny fat” kategóriába.
Elég sok tudományos irányszám esik 1 és 100 közé, így ami hasonlóképpen viselkedik, ugyancsak megalapozottnak tűnik. Pedig a BMI végeredménye csak azért ilyen, mert a magasságot négyzetre kell hozzá emelni. Maga a képlet tehát pusztán az „eladhatóság” célját szolgálja.
A 24,9-es BMI még biztosan rendben van, 25-nél viszont már rögtön fogyókúrába kell kezdeni? Ráadásul a túlsúly meg az elhízás között is néhány deka lenne a különbség? A testtömeg egészségre gyakorolt hatása természetesen nem ilyen önkényesen kijelölt határokon múlik.
Egy elmélet szerint mindezek ellenére azért lehet még mindig népszerű a BMI, mert a biztosítótársaságok a magasabb kockázatú kategóriába sorolhatják a legfittebb, legizmosabb ügyfeleket, akik így nagyobb összeget fizetnek be, viszont kisebb kockázattal következik be náluk egészségromlást jelentő káresemény. Nem tudjuk, ez vajon igaz-e, mindenesetre már a feltételezés is elgondolkodtató.
Miért használnánk bármi mást, ha ott a jó öreg BMI? Pedig annyi helytálló adat és képlet létezik arra a célra, hogy értékelhető legyen az ember testalkata! Bár elképzelhető, hogy mind egy kicsivel több munkát igényelnek, így nem időtakarékosak…
Tény, hogy a „nyugati” életmód révén egyre nagyobb tömegeket fenyeget a túlsúly és az elhízás. Az viszont túlzásnak tűnik, hogy sok nemzetnél már a népesség túlnyomó többsége kövér. Az Egészségügyi Világszervezet BMI alapján levont következtetései szerint minden második-harmadik embernek gurulnia kellene, ami azért még egy gyorsétterem vendégein végignézve is erős túlzásnak tűnik.
|
|||
