Ha mosolyogsz, akkor a világ a tudósok szerint is visszamosolyog

Ha mosolyogsz, akkor a világ a tudósok szerint is visszamosolyog
Sándor Alexandra Valéria
2023. június 15.

Nem véletlen, hogy a mosoly ereje a legnagyobb írókat, költőket és dalszerzőket is megihlette. Van benne valami, amitől megváltozik az egész ember kisugárzása, és jó érzést ad. Egy friss kutatásból kiderül, hogy nem csupán a képzeletünkben játszódik le ez a folyamat!

A Dél-ausztráliai Egyetem munkatársai kimutatták, hogy maga a mosoly, mint cselekvés – pusztán az arcizmok mozgatása révén – valóban képes pozitív gondolkodásra és jó hangulatra ösztönözni. Az Experimental Psychology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány a finom mosoly hatását vizsgálja az egyén arc- és testbeszédértésére. Tehát magyarán szólva azt, hogy aki mosolyog, hogyan lát és értékel másokat.

 

Nem muszáj, hogy "valódi" legyen a mosoly

A kísérlet során arra kérték a résztvevőket, hogy tartsanak a fogaik között egy tollat, hiszen így az arcizmaik úgy mozdulnak, ahogyan egy mosolynál szoktak. Bebizonyosodott, hogy az arcizmok ilyen irányú mozgása nemcsak mások arckifejezését segít jobb színben láttatni annak a számára, aki "mosolyog", hanem az egész testbeszédet, sőt összességében is pozitívabb érzéseket kelt.

„Ha az izmaid azt üzenik, hogy boldog vagy, akkor nagyobb eséllyel látod jobb színben a téged körülvevő világot is” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Fernando Marmolejo-Ramos. A szakember hozzátette, hogy az eredmények alapján az erőltetett mosoly is stimulálja az amygdala nevű agyi régió működését, ami nem más, mint az érzelmek idegrendszeri központja. Ennek köszönhetően pedig olyan ingerületátvivő vegyületek termelődnek, amelyek elősegítik a pozitív érzelmi állapotot.

„Ez érdekesen hat a mentális egészségre. Ha egy kis trükkel rá tudjuk venni az agyat, hogy egy ingert a boldogság jeleként értékeljen, akkor talán arra is tudjuk használni ezt a mechanizmust, hogy javítsuk az emberek mentális egészségét” – magyarázta Dr. Marmolejo-Ramos.

A kutatás során azt figyelték meg, hogy a kísérlet résztvevői miként értelmeznek különböző arckifejezéseket (a homlokráncolástól kezdve a mosolyig), miközben a fogaik között tartják a tollat- Majd olyan videókra is kiterjesztették a megfigyelést, amelyeken például szomorúan vagy boldogan sétáltak az emberek. Világossá vált, hogy a cselekvés és az érzékelés között erőteljes az összefüggés.

„Dióhéjban úgy mondanám, hogy az érzékelésünk és a motoros rendszerünk működése szorosan összefügg, amikor érzelmi reakciót adunk egy ingerre” – összegezte a szakember.

 

Tippek ahhoz, hogy tényleg őszinte legyen a mosolyod

1. Kezdd egy pozitív megerősítéssel a napot!

A nap kezdete adja meg az alaphangot a hátralévő részéhez. Előfordult már, hogy későn ébredve pánikba estél, és utána egész nap tényleg semmi jó nem történt?

Ez valószínűleg annak tudható be, hogy negatív érzéssel és pesszimizmussal vágtál neki, ami alapvetően megváltoztatta az érzékelésedet. Ha ugyanis rossz passzba kerülsz, akkor hajlamosabb vagy szinte csak a negatív dolgokat észrevenni, s azokon rágódni.

Amennyiben viszont egy pozitív megerősítéssel kezded a napot, akkor éppen ellenkező hatást fogsz elérni! Akármilyen furcsán hangzik is, nyugodtan állj oda a tükör elé, és mondd ki hangosan: „nagyszerű napom lesz”, vagy „szuper leszek ma”. Meg fogsz lepődni, mennyit javíthat ez a dolgok kimenetelén.

 

2. Összpontosíts a jó dolgokra, még az apróságokra is!

Szinte elkerülhetetlen, hogy olykor akadályokba vagy kihívást jelentő feladatokba ütközzön az ember. Aligha létezik „tökéletes” nap a szó objektív értelmében. Olyan napok viszont kétségtelenül lehetnek, amikor bármi is történik, könnyedén és optimistán kezeled a felmerülő helyzeteket.

Ha tehát mentális kihívással találod szemben magad – például elakadsz a dugóban –, akkor gondolj arra, hogy most végre jut időd egy kis töprengésre, zenehallgatásra, vagy akár hanganyagok útján történő tanulásra. Ha pedig elfogyott a boltban az, ami mindenképpen kellett volna a vacsorához, remek ösztönzésként könyvelheted el egy új recept kipróbálására.

 

3. Tanulj meg mindenen nevetni!

Akár hiszed, akár nem, még a legborúsabb helyzetekben is ott bujkál a mosoly lehetősége. Emlékezz csak vissza, hány utólag vicces anekdota született már olyan szituációból, amikor leginkább sírni tudtál volna!

Jó módszer, ha megpróbálsz itt és most úgy tekinteni a negatív helyzetre, mintha a múltban történt volna, hiszen ezzel érzelmileg tehermentesíted magad. Ebből a perspektívából pedig akár arra a következtetésre is juthatsz, hogy egyáltalán nem olyan vészes a dolog, mint amilyennek elsőre gondoltad.

 

4. Tekintsd a kudarcot a tanulási folyamat részének!

Senki sem tökéletes: hiába tűnik úgy kívülről, nincs tökéletes út, nincs tökéletes élet. Mindannyian rengeteg döntést hozunk nap mint nap – kisebb-nagyobb kérdésekben –, és mindegyikben ott rejlik a siker vagy a kudarc lehetősége.

A legjobb, ha mindig megteszed, ami tőled telik, mert a teljes kudarckerülés sajnos odáig vezethet, hogy pusztán a félelem miatt kihagyod a legígéretesebb lehetőségeket. Amikor tehát legközelebb kudarc ér, akkor higgadtan gondold végig, miért történhetett így, és a következtetések levonásával máris sokkal bölcsebb lettél!

 

5. Figyelj a pozitív belső párbeszédre!

A belső párbeszéd olyan dolog, ami mindenkinél megvan, csak sokaknál nem tudatos. Pedig rengeteg minden múlhat rajta.

Olyan gondolatokról van itt szó, amik látszólag apróságnak számítanak – vagy éppen annyira állandósultak már, hogy észre sem veszed a jelenlétüket –, de meghatározzák az önmagadhoz és az egész külvilághoz való viszonyodat. „Én ehhez nem értek”, „ebben nem vagyok jó”, „ez nekem nem megy”… Csupa olyan berögződés, ami megakadályozza, hogy sikeres és boldog legyél.

Ezeknek a felismerése után nincs más dolgod, mint pozitívvá változtatni őket: „amint belejövök, máris sokkal jobban fogom csinálni”, vagy „ez nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de majd legközelebb”.

 

6. Koncentrálj a jelenre!

Nem a mai napról van szó, erről az óráról, vagy akár a jelen helyzetről, hanem éppen erről a pillanatról, amiben éppen élsz, és amelyikben dönthetsz. Lehet, hogy a múltban tényleg embert próbáló dolgokat kellett átélned, és a jövő sem tűnik olyan biztosnak, mint amilyennek látni szeretnéd… de ami itt és most van, az tényleg olyan rossz?

Az egyik legkiválóbb stresszoldó gyakorlat, ha néhány percre megpróbálod elengedni a múltat és a jövőt, hogy csak a jelenre összpontosíthass. Rá fogsz jönni, hogy a rossz érzések forrása nem más, mint a múlthoz vagy a jövőhöz való viszonyod, miközben itt és most akár boldog is lehetnél, ami eleve megteremti egy boldogabb jövő lehetőségét.

 

7. Vedd körül magad pozitív emberekkel!

Fontos, hogy a pozitivitás sohasem hurráoptimizmust jelent. Nem attól lesz pozitív valaki, hogy folyton mosolyog – vagy éppen tollat vesz a szájába, mint a cikkünk elején említett kísérlet résztvevői. Egyszerűen arról van szó, hogy érdemes olyan emberekkel körülvenned magad, akik a társadalmi beidegződéssel ellentétben nem csupán negatív dolgokat szeretnek megosztani egymással, hanem az örömüket is. Legyen szó bármilyen apróságról vagy akár világra szóló sikerről.

Ha ugyanis bármilyen emberi kapcsolatban több negatív szó hangzik el, mint pozitív, akkor biztos, hogy mindkét fél életére kedvezőtlen hatást fejt ki. Az is lényeges, hogy itt első körben semmiképpen sem magukat az embereket kell „lecserélni” – bár előfordulhat, hogy a szemléletváltozás egyben azt is jelenti majd, hogy valakivel véget ér a közös út –, hanem azonosítani a rossz érzések kifejezésére irányuló kommunikációs mintákat, és egészséges mértékben ellensúlyozni őket a pozitívakkal.

Észre fogod venni, mennyivel tartalmasabbá és kellemesebbé válnak majd a beszélgetéseid!