7 gyakori hiba, amit még mindig elkövethetsz kézmosás közben

7 gyakori hiba, amit még mindig elkövethetsz kézmosás közben
Sándor Alexandra Valéria
2020. május 21.

Már a csapból is a kézmosás folyik – de talán nem eléggé! Nem csak járvány idején érdemes odafigyelned erre a rutinból végzett mozdulatsorra, hiszen attól még, hogy rendszeresen csinálod, sajnos nem biztos, hogy hatékonyan is.

1. A szappanért nyúlsz először

Ha a kézmosás legelső lépéseként a hagyományos vagy folyékony szappanért nyúlsz, akkor rögtön van mit átgondolnod. Hiába esküsznek nagyon sokan erre a módszerre, valójában úgy lehet hatékonyabban eltávolítani a kórokozókat és a szennyeződéseket, ha a megnedvesített kezedet szappanozod be. Ez ugyanis jobb habzást biztosít, míg "száraz" szappanozás mellett sokkal nehezebb a kéz minden zugát megtisztítani.

Nincs más hátra, mint átírni magadban a sok éves, évtizedes rutint: a kézmosás nem a szappanért nyúlással, hanem a csap kinyitásával kezdődik. A helyes kezdés kellemes mellékhatása, hogy a nedves bőrre felvitt szappan sokkal kevésbé szárít.

 

2. Nem használsz elég szappant

Ki hitte volna, hogy a szappanozás tele van buktatókkal? Ez nem a megfelelő alkalom a spórolásra! Szerencsére nagyon kedvező áron is jó minőségű szappanokat lehet vásárolni, így ne az legyen a fő szempont, hogy minél tovább tartson, hanem az, hogy minden egyes kézmosásnál minél alaposabban dolgozz!

A mennyiség azért fontos, mert a vírusok és a baktériumok felülete részben zsírokból áll, és a szappan ezt a kémiai reakciók révén szó szerint "feloldja". Ha túl keveset használsz belőle, akkor sajnos tompul ez a hatás, ami pedig az egész kézmosás lényege lenne.

Az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem munkatársai például kimutatták, hogy aki 3 milliliter szappannal mos kezet, annak a kezén sokkal kevesebb mikroba található utána, mint annak, aki 1 millilitert használ. Az utóbbi csoportba tartozók tehát háromszor annyi ideig tartó szappannak örülhettek, míg az előbbiek csekélyebb betegségkockázatnak, vagyis jobb egészségnek.

Persze, a számodra éppen ideális mennyiség a kezed méretétől és a szennyezettség fokától is függ. A lényeg, hogy a kezed teljes felületét bőségesen fedje a hab, mielőtt leöblíted.

 

3. Nem mosod elég sokáig

Bizonyos helyzetekben óriási lehet a kísértés, hogy mielőbb végezz a kézmosással. A nyilvános – vagy akár szűkebb körben, például iskolában vagy munkahelyen használt –mosdók nem feltétlenül számítanak olyan hívogató helyszínnek, ahol sok időt szeretnél eltölteni. Ez bizony rossz hatással lehet a kézmosási szokásaidra, s könnyen azon kaphatod magad, hogy már mindenhol sietsz a mozdulatokkal.

Pedig ha nem szánsz elég időt a szappan felhabosítására és mindkét kezed egész felületének megtisztítására, egyáltalán nem biztos, hogy mindent lemosol, amit szerettél volna. A kézmosás ideális időtartama 20-30 másodperc, míg a kifejezetten fertőtlenítő kézmosásé 40-60 másodperc. Ehhez képest sokan akár 10 másodperc alatt is letudják. Nemcsak a szappannal tilos tehát spórolni, hanem az idővel is.

 

4. Túl sok szappant használsz

Mennyi baj lehet ezzel a drága jó szappannal! Tény, hogy nem szabad túlzottan takarékoskodni vele, de a ló túloldalára sem szerencsés átesni. Ha ugyanis rendszeresen túl sok szappant használsz, akkor a fokozott irritáció révén "lemosod" a bőröd természetes védőrétegét is, a gyulladt bőr pedig még fogékonyabb a kórokozókra, s még nehezebb tisztítani.

Pontosan annyi szappanra van szükséged, hogy a kellemes hab befedje a kezed teljes felületét az ujjbegyektől a csuklóig. Ha többet használsz a kelleténél, ráadásul hibahalmozóként még sietsz is, akkor annak az lesz a vége, hogy szappanmaradványokat hagysz a bőrödön, ami nemcsak a kórokozók már említett lipidjeit "oldja fel", hanem a bőrödét is.

Véletlen "túladagolás" esetén egyszerűen csak öblítsd le extra alapossággal. Irritációs tünetek esetén pedig máskor is figyelj a mennyiségre, használj rendszeresen kézkrémet, és esetleg válts szappant – hiszen szárazság, a bőrpír, a viszketés és a hámlás nemcsak a túlzásba vitt szappanozás következménye lehet, hanem akár allergiás reakció is valamilyen illat- vagy más adalékanyagra! (Ne aggódj: érzékeny bőrre is szuper és hatékony szappanok kaphatóak.)

 

5. Túl ritkán mosol kezet

Ezt a hibát úgy is megfogalmazhatnánk, hogy nem mosol kezet mindig, amikor kellene. Mosdóhasználat után, illetve ételkészítés és étkezés előtt-után – remélhetőleg – reflexszerű a kézmosás. Ám számos más alkalom is akad, amikor ugyanilyen egyértelműnek kellene lennie, hiszen szintúgy kórokozóknak lehetsz kitéve.

Fontos, hogy mindig moss kezet köhögés, tüsszentés vagy orrfújás után, hulladék vagy kuka érintése után, beteg emberről való gondoskodás előtt és után (még ha ez a gondoskodás pusztán egy doboz étel vagy gyógyszer átadásában merül is ki), valamint sebkezelés előtt és után (egy "sima" sebtapasz felhelyezése is ide tartozik!).

Az állatokkal kapcsolatos higiéniára is érdemes odafigyelni, hiszen ha olyan házi kedvenced van, akivel esetleg még együtt is alszol, így már „összeszokott” az immunrendszeretek, attól még mások kedvencéhez ugyanúgy kell viszonyulni, mintha szó szerint bármi lehetne a bundájukon – hiszen lehet is! Tehát még a legtisztábbnak tűnő cukiságok után is irány kezet mosni. Sőt, elvileg a sajátod után is muszáj lenne mindig, de legalább akkor, amikor kiteszi a tappancsát a lakásból!

 

6. Nem foglalkozol a körmeiddel

Tegyük fel, hogy a tökéletes szappanmennyiség kikísérletezése után optimális időtartamig mosod a kezed. Akár hiszed, akár nem, itt még mindig bukta lehet a vége, mert a kórokozók nagyon könnyen "megtapadnak" a körmeid alatt, és valahányszor megérintesz valamit – akár az arcodat –, terjeszted azokat. A körömrágásról már csak azért is érdemes leszokni, mert krónikus kórokozónyalogatásnak minősül, hacsak nem alkalmazod minden rágás előtt a víz-szappan-körömkefe triumvirátusát.

Rövid körmök és nem súlyos szennyezettség esetén az is elég, ha kézmosás közben a másik kezed ujjbegyeihez dörzsölöd a körmöket. Hosszabb körmöknél és/vagy makacs piszoknál azonban körömkefére lesz szükség – tehát legyen belőle kéznél!

 

7. Folyton csak kézfertőtlenítőt használsz

Az egészségügyi szakemberek szerint nem egészen jó megközelítés "szappan nélküli kézmosási lehetőségként" tekinteni a kézfertőtlenítőre. Valóban jó, ha mindig van nálad, és szükség esetén azt használod, ha éppen nincs esély "rendes" kézmosásra, ám két dolgot tudnod kell ezzel kapcsolatban.

Az egyik, hogy az alkoholbázisú kézfertőtlenítők jelentős része nem feltétlenül pusztítja el az összes kórokozót, például az emésztőrendszeri panaszokat kiváltó norovírust, a hasmenést okozó Clostridium difficile nevű baktériumot, illetve bizonyos parazitákat sem. Ugyanakkor az ártalmas vegyi anyagokat sem tüntetik el a kezedről, úgymint a permetszerek maradványait vagy a nehézfémeket sem.

Az egészségügyi dolgozók egyébként a szappanos kézmosás után használnak kézfertőtlenítőt, nem pedig helyette. Ez a két lépés együtt garantálja azt a biztonságot, ami az ő hivatásuk mellett szükséges.

 

Helyes kézmosás a gyakorlatban

Ennyi elméleti tudnivaló után ideje mutatnunk egy gyakorlati példát. A következő videó rendkívül szemléletesen, lépésről lépésre bemutatja a helyes kézmosás technikáját, lépéseit, ráadásul hang nélkül is bárhol, bármikor meg tudod nézni:

Hasonló témájú cikkeink